"Hát nem azért élünk, hogy embertársaink mulassanak
rajtunk, mi pedig rajtuk nevessünk, ha rákerül a sor?"


Mr. Bennet


2010. augusztus 18., szerda

Büszkeség és Balítélet -BBC tv sorozat 1995




Mindenki egyetért azzal hogy ez a BBC sorozat kiemelkedik és kultuszt teremt ebben a műfajban.
Tehetséges filmes szak - és művészemberek odaadó, korrekt teljesítménye megjelenített regény. Az egész filmen átérződik az a tisztelet és alázat ami motiválta a filmkészítőket, hogy minél hűebben adják vissza a mű hangulatát, cselekményét, dialógjait. Gondosan kiválasztott helyszín és környezet, a korhű ruhák, frizurák segítik Austen világának korrekt felidézését. Szerencsére nem vettek el belőle és nem változatták meg, a párbeszédek és jelenetek szinte szóról szóra idézik a regényt.
Szerintem nagy pozitívum hogy a szereplők megválasztásakor figyelembe vették a kor szépség ideáljait is és nem adták női szerepeket most népszerű pálcika színésznőknek./ Ez sok, egyébként jó adaptációnál nagyon zavaró tud lenni./
A főszereplők Jennifer Elhe és Colin Firth személye és alakítása tökéletes megtestesítői a Elizabethnek és Mr. Darcynak. /Olyannyira hogy például Helen Fielding a Bridget Jones férfialakját sőt a nevét is Colin Firth alakítása ihlette./
Ezzel a szereppel beírták magukat a filmtörténetbe.
A többi szereplő is kimagaslóan emlékezeteset alakít.
David Bamber zseniálisan formálja meg az szórakoztatóan ostoba Colins szerepét. Mikó István szinkronhangja pedig ha még lehet fokozza ezt az élményt./ Hozzá tenném hogy a magyar szinkronok szerintem rendkívül pontosan el vannak találva és nagyon sok esetben felülmúlják az eredeti hangot. Például ennél az adaptációnál is./ Mr. Bingleyt játszó Crispin Bonham -Carter is, kedvesen és viccesen hozza a szerepét de Rékasi Károly elbicsakló hangja plusz megfejeli ezt.
Az apa és anya figura is pontosan olyan hogy nem lehet felülmúlni vagy hozzá tenni és nem is érdemes.
Az összes karakter megformálója, még jobban megteremti a szereplő érdekes vagy nevetséges tulajdonságait amit a Jane Austen regényekben annyira szeretünk hiszen tükröt állítanak mindannyiunknak.
Stáblista
rendező: Simon Langton
író: Jane Austen
forgatókönyvíró: Andrew Davies
zeneszerző: John Kenway
operatőr: Carl Davis;
jelmeztervező: Dinah Collin


Szereplők
Colin Firth (Fitzwilliam Darcy)
Jennifer Ehle (Elizabeth Bennet)
Barbara Leigh-Hunt (Lady Catherine de Bourgh)
Alison Steadman (Mrs. Bennet)
Crispin Bonham-Carter (Mr. Bingley)
Anna Chamcellor (Miss Bingley
David Bamber ( Mr. Collins)
Susannah Harker (Jane Bennet)
Benjamin Whitrow (Mr. Bennet)
Julia Sawalha (Lydia Bennet